Honlap Krónika 2017 2017.08.06. - Urunk színeváltozása


koszoru1.gif
rm2.jpg
cimer.jpg
2017.08.06. - Urunk színeváltozása PDF Nyomtatás E-mail
"A keresztény hit középpontja egy emberi arc..."
 
Fülöp Szabolcs gyulafehérvári kispap gondolatai Urunk színeváltozásának ünnepén
 
„Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s külön velük fölment egy magas hegyre.”
A Krisztus-követésnek ki nem hagyható állomása az az igen magas hegy, ahol ránk ragyog Krisztus dicsőséges arca, mint Péterre, Jakabra és Jánosra. MINDEN EMBERNEK NAPONTA FEL KELLENE KAPASZKODNIA EGY ILYEN MAGAS HEGYRE: vagyis elmélkedve, szemlélődve eltávolodni mindentől, mindenkitől és még saját magától is. 
EGYEDÜL ONNÉT FELÜLRŐL LEHET MINDENT JÓL LÁTNI. A lenti feladatok, megoldhatatlannak látszó nehézségek, bonyolult helyzetek azzal nyomnak a földre, hogy nem látjuk a helyes arányokat. Mivel „nyakig” benne vagyunk az események, teendők, érzések sodrásában, nem láthatjuk, merre van a kiút: mi mennyit ér, és megéri-e félni tőle, kell-e egyáltalán törődni vele; mi marad meg abból, ami ma elviselhetetlennek tűnik, egy hét múlva?
De mi nem akármilyen hegyre megyünk fel, hanem a Tábor hegyére, amely Jézus istenségének és eljövendő szenvedésének (tehát emberségének) kinyilatkoztatása. Ide azonban csak vele és szentjeivel mehetünk fel.
Külön velük. Kitüntetés, ha azokkal élhetünk együtt, akik valóban hisznek, és állandó megtérésben élnek. De fontos az is, hogy elmélkedésre egy adott helyen és időpontban jöjjünk össze. Ez egyrészt megóv az önbecsapástól, másrészt olyan erőtérbe emel, amely testvéreim Jézuskövetéséből árad ki.
 
Ott elváltozott előttük. Addig kell imádkozni, elmélkedni, míg egyszer csak ez az elváltozás be nem következik. Nem látomás ez, hanem annak felismerése egész lényünkkel, hogy kicsoda Jézus az Atya számára és a mi számunkra. A SZEMLÉLŐDÉS LÉNYEGE, HOGY AMIT A HITBŐL ISMERÜNK, AZT MOST MINT A MINDENSÉG VILÁGOSSÁGÁT, ÉLETÜNK LEGTELJESEBB ÉS ÖRÖMTELI MEGOLDÁSÁT SZEMLÉLJÜK.
 
A KERESZTÉNY HIT KÖZÉPPONTJA EGY EMBERI ARC: az Atya Egyszülöttjének Isten dicsőségétől ragyogó arca. ENNEK AZ ARCNAK FELFEDEZÉSE TESZI HITÜNKET SZEMÉLYESSÉ. Az még nem igazán Krisztuskövető, aki nem mondhatja el Szent Jánossal: „Láttuk az ő dicsőségét, az Atya Egyszülöttjének dicsőségét”, vagy Szent Pállal: „Isten világosságot támasztott a mi szívünkben is, hogy fölragyogjon nekünk Isten dicsőségének ismerete Jézus Krisztus arcán.” Mélységes, sokat mondó kijelentés. NEM JÉZUSNAK, HANEM A MI SZEMÜNKNEK ÉS SZÍVÜNKNEK KELL EGY NAP ELVÁLTOZNIA, HOGY MEGLÁTHASSUK JÉZUS ARCÁN ISTEN DICSŐSÉGÉT, vagyis azt, hogy az Ő arca a második isteni személynek, az egyszülött Fiúnak az arca.
 
De még ez sem elegendő. Nem maradhatunk sokáig ebben a színeváltozott, elragadtatott világban. A TÁBOR HEGYÉRŐL LE IS KELL JÖNNI A SÍK VIDÉKRE, és rá kell térni arra az útra, amely a Golgotára vezet, mert Istennek előbb ki kell minket ragadnia a sötétség hatalmából szent Fia által, és csak azután helyezhet át véglegesen szeretett Fia országába. Minden azon fordul meg – az egész Krisztuskövetés, sőt örök életünk is –, hogy miként viselkedünk, amikor lejöttünk a Tábor hegyéről, és Jézus arról beszél nekünk, hogy szenvednie kell és meghalnia a kereszten. Vállaljuk-e vele ezek után is minden helyzetben az életközösséget? Megőrízzük- e drága kincsként az Úr dicsőségének titokzatos látomását szívünkben akkor is, amikor az egész illúziónak, mesebeli álomnak tűnik a való világ durvaságai között? Nem botránkozunk-e meg rögtön, és nem veszítjük-e el mindjárt a kedvünk, ahogy környezetünk kisszerűségével találkozunk a mindennapokban? Nem esünk-e azonnal pánikba, mikor a legkisebb szenvedés ér?
 
Hogy magunk mennyire váltunk színeváltozottá a hétköznapokban derül ki. Akkor megmutatkozik, hogy csupán az ünnep tűnő visszfénye tükröződött-e arcunkon, vagy belülről járt-e át az Isten Fia arcáról is sugárzó ragyogás…